2012. november 26., hétfő

Gyúrunk, vazze...

Születésnapomra kaptam Jancsikámtól egy tésztanyújtó-vágó gépet. Ezt már itt meg is mutattam a blogon. Sajnos a sok munka miatt nem volt eddig időm használni, de az egy hetes szabi és a hétvége végre lehetővé tette a gyúrást.

Nem sok gyakorlatom van, volt eddig ebben a dologban. Kb. 10-12 évvel ezelőtt próbálkoztam egyszer, de az nemes egyszerűséggel a kukában végezte, mert nem, hogy nem sikerült, de egyenesen sz*r lett. De ez nem vett el a kedvem az újrapróbálkozástól, még ha ennyit is kellet rá várni. 

Már az is nagy fejtörést okozott, hogy hogy is kell ezt úgy csinálni, hogy jó is legyen. Rögtön az elején elakadtam, mert túl hosszúra sikeredtek a tésztacsíkjaim, ezért Jani segített nekem (aminek ő biztos nagyon örült, mert így a saját dolgával nem tudott haladni). De most elmondhatom: MEGCSINÁLTUK. Még ha nem is lett olyan igazán tökéletes, de nekünk így is nagyon ízlett, ízlik. És ami még ennél is fontosabb, hogy jut még belőle legalább egy főzésre.

Egyébként már a recept sem volt egyszerű, mert legalább 10 embert megkérdezem, hogy ki hogyan csinálja, de mindenki mást mondott. Én ezt választottam:

1 kg sima liszt (legközelebb tuti fele rétesliszt lesz)
8 tojás (hazai pályáról, mert a tyúkjaim tojták)
kb. 1 dl víz (ez nekem több lett kb. 2 dl., de szerintem nekem ennyi kellett, hogy olyan jó állaga legyen)
pici só

Miután összegyúrtam mindent és még jól meg is dolgoztam (kb. 20 percig), hagytam pihenni egy 1/2-3/4 órát konyha ruha alatt. A tészta állaga nagyon jó lett. Levegős volt és könnyű. Remélem ilyennek is kell lennie.

Ez már a nyújtás előkészítése. Hibám, hogy nem figyeltem arra, hogy szép egyforma eleje-közepe-vége hurkám legyen és ebből következik, hogy lettek nagyon hosszú "csíkjaim".


Itt jól látszik a hossz béli különbség.


A következő hibám az volt, hogy nem liszteztem be kellően a kinyújtott tésztákat, már csak félidőben gondoltam erre. És amit addig csináltam már utána hiába próbáltam "javítani", nem lett az igazi. Lettek benne olyan cérnák, amik kis csomókba összeálltak és ezeket már utána sem tudtam szét szedni.







Tanulópénznek nagyon jó volt ez az egész, mert így remélem, hogy a következő már jobban fog sikerülni és nem csak cérna, de széles metélt fog készülni :)


3 megjegyzés:

  1. Jaj de jó! Rám is vár már néhány hete a gépem, receptem is van, házi tojás is - csak idő kellene nekiesni és kipróbálni!
    De most adtál egy jó kis lökést!:) Magamat ismerve 1 hétig tésztát fogunk enni tésztával:)))

    Köszönöm a receptet és a tanácsokat is!

    VálaszTörlés
  2. Én is szoktam csinálni, de ezen a nyáron nagyon lusta voltam / meg a karom is nagyon fáj,fájt /. Amikor kinyújtod a csíkokat, hagyd egy kicsit szikkadni, és akkor nem ragadnak össze a szálak.Különben meg akinek nem tetszik, csináljon különbet-szoktam mondani, meg azt is, hogy most pont így akartam. Gondolom Jancsi nem mondta, hogy nem eszi meg, akkor meg kit izgat?Nincs igazam? Ügyes voltál:)))

    VálaszTörlés
  3. Tök jó, hogy nem csak a tökéletes oldalát írtad le, hanem a hibákat is!!! Így annyira természetes, a végén még én is kedvet kapok:)

    VálaszTörlés