Jaj annyi minden történt velem az elmúlt másfél hétben, hogy nem sikerült egy bejegyzést sem tennem.
Izgulok már Rita játéka miatt. Mivel a sárga csapatban én vagyok az első, aki ajándékot fog kapni. Most úgy érzem magam, mint régen gyerekkoromban, amikor közelgett a szülinapom:))) Ugyanakkor félek, hogy mindenkinek kedvére való ajándékot tudjak készíteni.
A legfontosabb hír, hogy van végre új gépem. Egy gyönyörű HP notebook. Bár még nem teljesen barátkoztunk össze, még szokatlan egy kissé, illetve hiányzik még róla egy-két program, ami az előző gépemen rajta volt, de már így is nagyon nagy az öröm.
Készítettem egy pár képet a most készülő keresztszemesemről is. De ez a nyári meleg annyira kivette minden erőmet, hogy most egy kicsit megálltam a készítésével, de tegnap már sikerült újra folytatnom.
Még nem igazán megy profi módon a fényképezés, de gyakorolgatom szorgalmasan.
Készítettem újra napraforgó kalácsot, íme:
Sajnos készen elfelejtettem lefotózni, mert a hétvégi szalonnasütéshez készült, és már nagyon kellett rohanni, de ismét elfogyott az egész. :)
Sütöttem még töki pompost is. A recept a kollégám feleségétől származik. Jól sikerült, de egy kicsit elsóztam a tésztát.
És ilyen lett készen:
Biztosan nagyon szép lett a napraforgókalácsod, nálunk az oviban egy apuka csinált, finom és szép volt. A Töki pompos receptjét nem kérhetném el? Olyan gusztusos, biztosan nagyon finom.
VálaszTörlésLátom, már nagyon várod a hűvösebb időt, a varrás témája erre utal, szép lesz, ha egyszer elkészül, ügyes vagy.
Szia Fáni!
TörlésA receptet elküldtem emailben. Remélem minél hamarabb elkészíted.
Köszönöm a dicsérő szavakat. :)
Szia!!nekem is elküldenéd a receptet,nagyon guszta.Köszi!nagyon szépeket csinálsz!!Üdv:Judy,Szösz-mösz
VálaszTörlésSzia Szösz-mösz! Ment a recept e-mailben. Remélem ízleni fog neked is.
Törlés