Végre sikerült feltöltenem a telefonomról a képeket a benti gépemre, mert az otthoni még mindig nem szuperál túl jól, illetve sehogy nem működik. :(
Lássuk akkor sorban először a névadó Borsó kutya, aki fajtája szerint Bichon havanese kislány. 2011. februárjában került hozzánk és nagyon nagy bitang, de nem lehet rá haragudni. Íme:
A második kép az egyik sikeres sütimről készült. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem nagyon szoktam sütni, mert inkább a főzés köt le. Nekem a sütés túl kötött, mert pontosan ki kell mérni mindent, azt meg annyira nem szeretem. De ez a süti tényleg nagyon jól sikerült, el is fogyott még akkor délután. A receptre Borbás Marcsi Gaszrtoangyal című műsorában figyeltem fel, és nagyon tetszett a kinézete, illetve a kevés hozzávalója miatt. Napraforgókalács:
Nem csalódtam benne az elmondottak alapján. Nagyon finom, és igazán könnyű volt a tésztája. Még anyósom is megdicsérte, pedig ő mindenre, amit csak főzök azt mondja, hogy "Ezt kinek főzöd, úgy sem eszi meg senki.", meg "Hogy ez nem étel." :(
Most viszont elnézve ezt a képet kedvet kaptam hozzá, hogy újból megcsináljam.
A harmadik képem egy nagyon régi keresztszemesem, ez volt a második,
amit készítettem, legalább 8 éves és most találtam meg az egyik fiókom
alján :) Már el is felejtkeztem róla, hogy ilyet is készítettem. Jól
kivehetőek rajta még az első hibák, de nem volt senki aki segítsen, hogy
hogy is fogjak ehhez hozzá és magamtól kellett rájönnöm dolgokra. Most
már azért jobban megy a dolog, de a profizmus még távol áll tőlem. És
tessék a kép :)
Egyébként a hímzéstől csak a kép minősége a rosszabb, de este a telefonommal csak ilyet tudtam csinálni.
Remélem majd bele jövök ebbe is, mint kiskutya az ugatásba.
szia!!nagyon jó ez a garfieldos akkor is ha nem olyan éles:)
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlés