2013. szeptember 23., hétfő

5 év :)

5 évvel ezelőtt szeptember 20-án házasodtunk össze. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eltelik ez az idő. 

Mivel ez egy "majdnem" kerek szám, gondoltam csináltassunk egy pár képet. Ilyenek lettek:





2013. szeptember 12., csütörtök

Tűzönjárás

Hamarabb meg szerettem volna tenni már ezt a bejegyzést, de még annyira frissek voltak bennem az élmények és annyira össze voltam zavarodva, hogy igazából nem is tudtam, hogy mit írjak.

Szóval!

Már kb. 10 éve készülök, hogy részt vegyek egy tűzönjáráson. De csak az idén volt arra lehetőségem, hogy ezt meg is tegyem. Nem bántam meg. Sőt! Már most tudom, hogy jövőre is el kell mennem. A "tábort" Takács Tibor budapesti asztrológus szervezte. Nagyon sokan kb. 40-en voltunk az ország minden részéről. A hely: Balatonlelle. Idő: 2013. augusztus 30. - szeptember 01.

Pénteken hamar megérkeztünk, mert Borsodban annyira rossz idő volt, meg az útinformációkat hallgatva a rádióban több helyen is balesetek voltak az autópályán, így korábban indultunk. De szerencsére semmi gond nem volt egész úton és Pesten is viszonylag hamar átjutottunk, így ennek következtében 2 órával hamarabb értünk oda a vártnál. Szerencsére nem volt belőle probléma, mert el tudtuk foglalni a szobánkat (sőt olyan szerencsék volt, hogy mivel mi voltunk az elsők, így először választhattunk) és marad még egy kis időn szétnézni a környéken és lesétálni a Balaton partjára is. Minden nagyon gyönyörű volt és annyira szép idő volt, hogy el sem akartam hinni, hogy otthon annyira borús volt minden. 

Az első nap csak ismerkedés volt, illetve elmondták, hogy mi vár ránk szombaton és, hogy majd hogyan is kell átmenni a tűzön. Annyira izgatott voltam, mert minden információ szokatlan és új volt számomra. Este vacsora és pihenés.

Szombat reggel gyülekező és átvonulás a felkészítő helyre. Egész nap nem lehetett enni, csak mindenféle teákat inni. A felkészítés egy úgynevezett szufi (lehet, hogy rosszul írom) transzból állt, ami egy bizonyos felfokozott lélegzésből áll. Aki szerencsés megtalálja az erőállatát és a transz előtt feltett kérdésére is megkapja a választ. Kicsit csalódott voltam, mert se erőállatot nem láttam, se választ nem kaptam a kérdésemre. 

Aztán délben ebéd (zöldségleves ízesítés nélkül :) ). Utána pedig előkészítettük a tűz helyét és megraktuk a máglyát, de meggyújtásra, csak este 8 körül került sor. Annyira izgatott voltam és annyi félelem volt bennem, hogy azt gondoltam, biztos hogy nem fogok átmenni a parázson. Janikám csak szemlélődőnek érkezett, de ő is úgy döntött, hogy megpróbálkozik vele. Még a transz előtt megbeszéltük, hogy ki hanyadikként szeretne átmenni. Nekem valamiért a 8 volt a fejemben. Nem tudom, hogy miért. Jani 4. volt.

Mikor az ember fia vagy lánya ott áll a parázsszőnyeg előtt valahogy nem gondol arra, hogy nem tudja megcsinálni. De amíg az előttem lévő 7 ember volt soron én annyira, de annyira féltem, hogy nem is értettem az egészet. Mikor én következtem már mindenki aki körben állt annyira távolinak tűnt, és a felkészítő, aki ott vár a másik oldalon is olyan távoli volt, mintha nem 4-6 lépésnyire, hanem legalább 150-200 méternyire lett volna. Érdekes módon, mikor ráléptem a parázsra olyan volt, mintha valami kövekre léptem volna. Aztán az út felénél eszembe jutott, hogy mennyire hülye vagyok, hogy ezt csinálom. Na abban a pillanatban megégette a lábam a parázs. Ez hihetetlen. Az pedig még hihetetlenebb, hogy másnapra a kis vízhólyagomnak semmi, de semmi baja illetve nyoma nem volt. :)

Kétszer mentem át a tűzön, egyszer egyedül és egyszer együtt Janival. Nekem a második valahogy sokkal, de sokkal értékesebb volt. Biztos, hogy azért, hogy együtt mentünk. Most még biztosabb lettem abban, hogy nekünk együtt kell mennünk az úton, még ha nem is ugyan úgy, de minden képp egymás mellett, egymást segítve, támogatva, szeretve.

Vasárnap reggeli után volt még egy megbeszélés, ahol még mindenki elmondhatta, hogy mi volt a kérdése a transzban, milyen volt az erőállata, milyen választ kapott, és hogy milyen élmény volt neki a tűzön járás. Nagyon érdekes dolgokat hallottam/unk. Kicsit mindenki hozzá tett az élményhez, és ténylegesen ezzel a beszámoló áradattal lett számomra kerek ez az egész. És amikor az utolsó ember is elmondta a maga kis történetét nekem is megjött a válasz a kérdésemre. Hihetetlenül jó érzés volt és annyira boldoggá tett. Bár a kérdésem ott és itt sem árulom el azért a választ megmondom: "Nem áll már előttem annyira hosszú út mint amennyire én gondolom. Ott van a "cél" az út végén, és én nemsokára odaérek."

Ebéd után indultunk haza felé. Én tele élményekkel és valamivel, amit nem tudok megfogalmazni. Talán egy érzéssel, vagy tapasztalattal, vagy mindkettővel, vagy még többel is. Nem tudom, de tényleg nem. Azt tudom csak, hogy valahogy én ott jó helyen voltam. És akarom még ezt az érzést máskor is. Akarom a nyugalmat, a boldogságot, a szerelmet, a szeretetet, a békét, a csupa-csupa jót és mindent, amit ti vagy más még ide gondol.

Több lettem úgy érzem.